Honnan is kezdjem? Onnan, hogy Villő 4 és fél éves kora ellenére még egyszer sem aludta át az éjszakát? Onnan, hogy ez eleinte mennyire megviselt? Mérges voltam, kialvatlan, türelmetlen és csalódott… Vagy még inkább onnan, hogy mennyit agyalunk, mi, nők, anyák azon, hogy hogyan kellene, mint kellene a gyerek nevelésével kapcsolatban? Úgymond „tudományos alapon”? Vagy hogy mennyire rányomja a gondolkodásunkra a bélyegét a hivatásunk? Hisz nem ordíthatom le a gyerek fejét, még éjjel sem, még 4 év után sem – pont én, aki pszichológus? Akárhonnan is kezdeném, ehhez a sikersztorihoz kellene kibukkanjak… Azt hiszem, a kialvatlanság volt az első tényező, ami arra sarkallt, hogy változtassunk ezen az áldatlan állapoton. Másfelől azonban egy kis dac is volt bennem: már elegem volt, egyszerűen szólva. Nekifutottunk mi már ennek az alvás-dolognak több ízben is. Sőt, ha onnan közelítem meg a dolgot, Villőnek magának is jobb lenne, ha jobban aludna éjjel.

Az egyik elmélet szerint aludjunk együtt a gyerekkel: ez a világ legtermészetesebb dolga. Míg pici, megkönnyíti az éjjeli szoptatást, a gyereknek biztonságérzetet ad, később meg növeli a kötődést a szülő és a gyerek között. Na ja. És a szülők közötti kötődéssel mi lesz? Egész nap a gyerekkel vagyok, még este sem lehet alkalmam magam lenni, vagy netalántán életem párjával? Az ágy méretével ne törődjünk most. 160 széles ágyunkat időközben lecseréltük 180 centisre. Probléma megoldva – elvileg. Anya mégsem boldog…

A másik elmélet viszont azt hangsúlyozza, hogy a gyerek azért ébred éjjel, mert én este elaltattam. Ha-ha. Ez így viccesen hangzik, hadd magyarázzam meg: a gyerek (vagyis minden ember) alvása ciklikus, mélysége ritmikusan változó. Alvás során néha mélyen, néha kevésbé mélyen alszunk, s néha álmodunk. Ezt az agyhullámok is tükrözik, alfa, théta – ezekről már mindenki hallott. Ezek természetes folyamatok. S az is az, h a felszínes alvás egy-egy pontján pár pillanatra akár meg is ébredhetünk. Ám az a gyerek, aki éjjel felébred, keresi azt a helyzetet, amiben eredetileg elaludt. Azaz az anyját. Aki elaltatta. És jaj neki, ha nincs ott. A felnőtt ember és a „jó alvó” gyerek ilyenkor ellenben automatikusan visszaalszik, reggel nem is emlékezve ezekre az epizódokra. No, az ilyen gyerekek szüleire voltam én mérhetetlenül irigy. Egészen 3 nappal ezelőttig.

Egy kialvatlan éjszaka után, amikor is 2 álló órán át fennhangon vitatkoztam a gyerekeimmel, hogy ugyan legyenek már szívesek a saját ágyukban aludni, fülest kaptam. Egy barátnőm ismer valakit, aki egészen egyszerűen vette rá szíveszottyait a külön alvásra: JUTALMAZTA őket. A történet lényege az volt, hogy minden átaludt éjjel után kap egy kis jutalmat (mittudomén, például piros pontot), és ennyi meg ennyi piros pont után jöhet egy nagyobb ajándék, amit a gyerek maga választ ki. Valami, amire vágyik. Nem is tudom… Ajándékkal vegyem rá, hogy aludjon? Tudva, hogy fél a sötétben? Szegénykém egy tárgyi jutalom reményében életre szóló rossz emlékeket szerez majd a sötétben? De hátha mégis… Osztottam, szoroztam, gondolkodtam: belevágunk!

Míg Villő nappal oviban volt, rajzoltam neki egy hatalmas virágot, öt szirommal. Még katica is volt a virág szárán. Ez tetszeni fog neki! Este lefekvéskor pedig elmondtam a tervemet.

A terv lényegén gyakorlatilag nem változtattam: minden reggel, amikor a saját ágyában ébred, kap egy matricát a virág egyik szirmába. (Egy matricáát? – mondta csillogó szemekkel… Kis drágák, hogy örülnek mindennek…) Ha a virág összes szirma megtelik matricával, akkor választhat magának valamit, amire vágyik. Mire vágysz édes? Csokira… (Ez annyira meghatott: mi nem vagyunk csoki-absztinens család. A lányok minden nap ehetnek egy kis édességet, korlátozott mennyiségben. És mégis, erre vágyik a kis drága, és hogy örül is az ötletnek!) Biztattam, hogy ha felébred, bújjon oda Mesihez, akkor nem lesz egyedül. Mondta, jó.

Már az első reggel átütő siker: Villő egyszer sem jött át. OK, ez még véletlen is lehet. Második éjjel: szintúgy! Itt már kezdtem reménykedni… Harmadik éjjel felkelt ugyan, mert WC-re kellett mennie, de ettől eltekintve semmi!! Te jóég, ez működik! Közben persze a hagyományos értékeket is bevetettem: úton-útfélen dicsekszem és büszkélkedem mindenkinek, hogy milyen ügyes lányom van… Hogy milyen nagylány! És látom rajta, hogy imádja, ha büszkélkedem vele… Hogy a jutalom, a dicséret, a megfelelő időzítés vagy mi tette meg hatását, nem tudom… Mindenesetre örülök minden egyes éjjelnek, és izgatottan várom a folytatást. Szurkoljatok!